Első lépésként nem árt megállapítani, hogy pontosan milyen bőrproblémával küzdünk. Mivel a narancsbőr és a stria általában testünk ugyanazon területein jelenhet meg (combok, has, csípő, fenék), így hajlamosak lehetünk összekeverni az elváltozást. Bejegyzésemben segítek eligazodni, és azt is elárulom, hogy mi az, amivel hatékonyan felvehetjük a versenyt a striák ellen!
A leginkább a nőket érintő striák abban különböznek a narancsbőrtől, hogy ezek vörös vagy fehér csíkok a bőrön, amik idővel rózsaszínné változnak. Általában akkor tűnnek fel, ha hirtelen fogyáson, hízáson megyünk keresztül, de a kismamáknál is jellemző tünet a terhesség ideje alatt. Ezen kívül a genetikai adottságok is hozzájárulhatnak a kialakulásukhoz.
Ami engem illet, tinédzserként fedeztem fel először a combjaim külső részén striákat, amik valószínüleg a szervezetemben végbemenő hormonváltozásnak volt köszönhető. Egyáltalán nem voltak feltűnőek, ezért nem is nagyon foglalkoztatott a dolog. A terhességem alatt viszont már kifejezetten ügyeltem arra, hogy ne jelenjenek meg csíkok a hasamon, a melleimen.
Éppen ezért kifejlesztettem magamnak egy masszázsolajat, amit mostmár L’Huile Tonique-ként árulok. A terhesség alatti kilenc hónapban rendszeresen használtam a hasamon és a melleimen, aztán az azt követő 19 hónap szoptatás alatt is gyakran masszíroztam a bőrömbe. Egy darab csík sem jelent meg! 🙂
De lássuk, mi lehet még hatásos a striák ellen:
1. Hidratáljatok!
Igyatok meg naponta minimum 1,5 – 2 liter vizet. A folyadékbevitel elképesztően fontos a bőr hidratálásához. A víz segít visszanyerni a bőr feszességét.
2. Mozgásra fel!
Felszedtetek néhány plusz kilót az ünnepek alatt? Ahhoz, hogy visszanyerjétek az ideális testsúlyotokat és eltűnjenek a csúnya bőrelváltozások, nem elég a diéta, kezdjetek el mozogni is! Amennyiben az aktív sportot mellőznötök kell, kérjétek ki egy gyógytornász véleményét, mi a számotokra legmegfelelőbb mozgásforma!
3. Masszírozás
A váltózuhany és a masszázs igazi csodafegyver a bőrelváltozások ellen! A hideg-meleg vízsugár segítségével méregteleníthetitek a bőrötöket, ezáltal serkentitek a vérkeringést és elősegítitek a salakanyag távozását a szervezetből. Alkalmazzátok a váltózuhanyt minél többször és figyeljétek a hatását!
Extra tipp: Szerezzetek be egy jó minőségű luffaszivacsot és fürdés közben dörzsöljétek át vele a problémás területet!
4. Testolajjal a stria ellen

A váltózuhany után az ujjbegyekkel könnyedén masszírozzátok be a Denelys L’Huile Tonique, 99%-ban BIO, esszenciális zsírsavakban gazdag növényi olajokat tartalmazó testolajat. A slow termék fő alkotóeleme a prémium minőségű chilei muskotályrózsa olaj, melynek szövetregeneráló hatása közismert. A tonizáló natúrkozmetikum illóolajmentes, így biztonságosan használhatjátok terhesség vagy szoptatás ideje alatt is. A könnyű olaj segít megerősíteni a kötőszöveteket és a növelni a bőr rugalmasságát, valamint támogatja a bőr regenerálódását.
5. Legyetek türelmesek!
Ne ijedjetek meg, ha néhány nap után még nem láttok változást! A „szépséghiba” eltüntetése a fenti praktikák bevetésével is hosszabb folyamat, több hetet, akár hónapokat is igénybe vehet!
Vélemény, hozzászólás?