Biztosan nektek is meggyűlik a bajotok (pláne nyáron) a bőrön jelentkező hepehupákkal, a narancsbőrrel. Higgyétek el, nem ti vagytok az egyedüliek, a világon a nők 90 százaléka küzd testünk ősellenségével! Tartsatok velem egy virtuális utazáson, és nézzétek meg, hogy más kultúrákban mit tesznek azért, hogy száműzzék a narancsbőrt, más néven a cellulitot!
A nők közérzetében, kiegyensúlyozottságában nagy szerepet játszik az, hogy mennyire elégedettek a külsejükkel. És ezzel a bevezető mondattal már el is jutottam ahhoz a jelenséghez, amiről úgy gondolom, hogy mindenképpen beszélnünk kell és, ami nők millióinak életét keseríti meg: ez pedig nem más, mint a narancsbőr, a cellulit.
Ami engem illet, Léna születése után nem sokkal az én bőrömön is megjelent a rettegett narancsbőr. Úgy gondolom, hogy a kialakulása elsősorban a kevés mozgásnak, a sok ülőmunkának, és persze az édességeknek köszönhető. Ennek ellenére igyekszem elfogadni magam, bár ez az apró bőrhiba sokszor szúrja a szemem.
Arra emlékeztet, hogy milyen kár, hogy az utóbbi időben nem sportolok annyit, mint azelőtt. Újévi fogadalomként ezért elhatároztam, hogy elkezdek jógázni, ami szépen szálkásít és elsősorban a mélyizmokat dolgoztatja meg. A folyadékbevitel is fontos: naponta legalább 2 liter vizet fogok inni.
Ui: Én már most készülök a bikiniszezonra, mert 37 évesen sajnos nekem már nem 1-2 hétbe telik az álomalak elérése! 🙂
Lássuk, mit tesznek más országokban a nők a narancsbőr ellen:
Brazília
A brazíliai nők híresek a sugárzó szépségükről. De minek is köszönhető pontosan a varázslatos külső? A legtöbb brazil hölgy minden nap elfogyaszt egy pohár kókuszvizet, ami hemzseg a C-vitamintól és az antioxidánsoktól. A kókuszvíz nemcsak a bőr feszességét segít megőrizni, hanem a kollagéntermelést is serkenti.
(forrás: http://www.umedspa.com/9-brazilian-beauty-secrets-plus-brazilian-laser-special/)
Kanada
A kanadai nők masszázsokkal igyekeznek visszaszorítani a megjelenő narancsbőrt, ugyanakkor esküsznek a vízben elkevert citromlé és cayenne bors keverékére is!
Nagy-Britannia
Az angol nők sportolással tesznek a narancsbőr ellen. Népszerű náluk a HIIT edzésforma, ami nem más, mint magas intenzitású intervall edzés. Nemcsak a stresszt hagyják ezzel maguk mögött, hanem a sok nő számára zavaró narancsbőrt is!
(forrás: https://www.byrdie.co.uk/how-to-get-rid-of-cellulite)
Dél-Korea
Ki ne irigyelné a koreai nők kortalan szépségét? A titkuk az, hogy elképesztő figyelmet szentelnek az életmódjuknak, különösen az étkezésüknek, de az arcápolási szokásaikat is érdemes ellesni. Ami a narancsbőr kezelését illeti: a jó génállománynak és az egészséges életvitelnek köszönhetően ezeknél a hölgyeknél viszonylag ritka a bőrhiba. Rengeteg fermentált zöldséget és magvakat, vagy például ginzenget fogyasztanak. A ginzenget érdemes az étkezésetekbe beilleszteni, mivel olyan természetes növényi hormonokat tartalmaz, amely feszesen tartja a bőr szövetállományát! Huss a narancsbőrnek!
(forrás: https://www.bodyandsoul.com.au/beauty/body/5-reasons-your-skin-loves-ginger-/news-story/675ec74b4b19495a492c8b52594e32f7)
Franciaország
A francia nők nagyon figyelnek a testsúlyukra és az egészségükre. A sugárzóan természetes külsőt mozgással érik el, imádnak például biciklizni. Ezen kívül nagyon sok vizet fogyasztanak, kevés sót használnak a konyhában, fehérjedúsan étkeznek, mellőzik a cukrot és nem költenek feleslegesen drága kozmetikumokra. A szépségápolásban előnyben részesítik a natúrkozmetikumokat, és tőlük hoztam el nektek a kis csodafegyvert a narancsbőr ellen, a Cellu-cup-ot is, amelyről még többet tudhattok meg ITT!
(forrás: https://etvoila.info/how-french-women-eradicate-cellulite/)
Vélemény, hozzászólás?